ROCKINFROM 2007/07-08, 151. SZÁM

ULTRAZÚZDA



Amikor megérkezett az anyag és a csapat logóját szemlélve kiosztottam az első piros pontot (a nevükben szereplő „x” harapófogót mintáz), nem gondoltam, hogy ezzel el is lőtték az összes puskaporukat. A cím, valamint a köszönet rovatban szereplő híres riffmesterek felemlegetése karcosabb, szikárabb metált sejtetett, amire mostanában egyébként is vevő vagyok. Ehhez képest egy szerény produkciót hallottam, dobos hiányában gépi kisegítéssel.

A Mechanix név ugyan éppen utalhatna erre is, de itt egyértelműen nem erről van szó. Persze, hogy nem, hiszen a nyitó szélsőséges hadviselés a Master of puppets újrahasznosított riffjével nyit, ami egyértelműen jelzi a preferenciát : a trash műfaja szívük csücske, amihez ugye nem dukál a dobgép.

Sajnos nem csak ez a baj. Ötlettelen, egyforma szerzemények sorjáznak itt, bizonytalan hangszerkezeléssel és nagyon rossz énekhanggal, énektémákkal.

A minimalista megközelítés miatt sokszor punk íze lesz a lemeznek. Rendben, arról még csak-csak meggyőzhető vagyok,hogy ez egyébként tudatos eleme a produkciónak, az Anarchia a Magyar Köztársaságban is ezt sejteti, azt viszont nem fogadom el,hogy igénytelenségben el lehet jutni odáig, hogy valaki a saját hazája tulajdonnevét kisbetűvel írja. Senki nem volt a csapat körül, akinek ez feltűnt volna?

Túri

[ vissza ]