ROCKINFROM 2005. 02/03 SZÁM

ADRENALIN BOMBA

A régi Dave Mustaine nóta után elnevezett budapesti Mechanix nem hazudtolja meg Saját magát. Az első albumuk címéhez hűen masszív, célratörő és dühös thrash/power-t nyomnak, csak úgy visszakézből.

1998-ban alakult a csapat, és Nagy Zsolt gitáros levele szerint most érezték úgy, hogy eljött az idő az első lemez felvételéhez. Nos, én nem bánom, hogy így döntöttek, mert bár akadnak problémák az anyaggal, azért ez egy elég korrekt agymasszázs. A pesti H-stúdióban rögzített nyolc nóta karakterének megfelelően igen töményen szól. A dobok uralják az alapot, a gitárok szaggatnak, ahogy kell, bár némely szólónál kicsit az az érzésem, hogy elválik a daltól, de amúgy, minden együtt van.

Zeneileg is rendben van a cd. A két gitáros, Nagy Zsolt és Csejtei Gábor is tudják, hogy mitől döglött a légy a nyolcvanas évek thrash érájában. Mert ez a lemez egy hagyományőrző munka a nagyok nyomán. Akik közül elsőként a Slayert emelném ki (Nem véletlen az At dawn they sleep korrekt átirata. ‚mert a két gitár hidegrázós, pokoli hangulatú dallamai ugye a King/Hanneman párostól származtatnak. {Az álomhozó azért talán kicsit túl közel került a South Of Heavenhez.} Persze, a gyorsabb dalokban, mint például a háborús szándékok, a német vonal Kreator-féle ága is képviselteti magát. Ugyanez vonatkozik a teremtés utolsó napjára is, ám ennek közép részén meglepő módon egy elég modern hangvételű, Sepu ihletésű kiállást is találhatunk, mely igazán felrázza a dalt. Sőt az akusztikus intro számomra egyértelműen az Annihilatort idézi.

A szövegek is teljesen korrektek, igazi darálós, kiabálós, háborús, végítéletes témák. Azokban a dalokban, melyek énektémák vonatkozásában abszolút kerülnek minden dallamot, ez egy kicsit el is csúszik, túl sok a szótag az adott ritmusra. Ezért is tetszenek nekem a dallamosabb nóták, mint a nincs végzet, az éjszaka gyermekei és a beteg ösztön. Ezekben a melodikusabb refrén feldobja a szerzeményt a döngetősebb verzék után. Nem is beszélve arról, hogy jobban is fekszik a Judas Best-ből már ismerős Szűcs „Tüdő”Attiia énekesnek is.

Igazi vérbő metalt rejt a Mechanix debütje, melegen ajánlom minden magyar metal és/ vagy thrash fanatikusnak. Ebből még lesz valami. . . a fiúk szerint csak 2006-ban, úgyhogy addig meg lehet rendelni ezt az anyagot.

Greg

[ vissza ]